Theta Healing konzultáció Laurával
Ha a kiteljesedés útját választod, elkerülhetetlen, hogy részed legyen az élet csodáiban és örömében! Egyedül rajtad múlik, hogy ragaszkodsz korábbi elképzeléseidhez vagy megengeded magadnak, hogy végre önfeledtté válj!
Segítek Neked, hogy számodra is könnyed legyen!

Nagy Laura – ThetaHealer
Szia!
Nagy Laura vagyok, lelkes önfejlesztő és ThetaHealing konzulens.
Az egész akkor kezdődött, amikor fiatal felnőttként eljutottam arra a pontra, ahol azt mondtam magamnak: ez így nem mehet tovább! Számos pszichológiai és önfejlesztő tanulmány után is elégedetlen voltam és áttörő változást szerettem volna az életem minden területén. Tudtam, hogy mindezt önmagammal kell kezdenem. Azt is éreztem a zsigereimben, hogy nem elég a felszínen elhatározásokat tennem a vágyaim elérése érdekében, ha gyökeresen szeretném megváltoztatni az életem. 2016-ban ismertem meg a ThetaHealing módszerét, és végre megtapasztaltam, hogy a tudatalattimban rejlő hiedelmeim, azaz működési elveim, valamint a családi dinamika és minta miként formálják a valóságomat, a tapasztalataimat és csakis rajtam múlik, hogy megválok-e az engem korlátozó gondolataimtól és új mintákat veszek fel.
Kaptam egy eszközt a kezembe, amivel megváltoztattam nem csak saját magamat, de az egész életemet is. Természetesen nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: a változás Veled kezdődik!

Mi történik a konzultáción?
Online vagy személyes konzultáció során biztonságos és felemelő térben, fókuszban veled és a témáddal feltárjuk és megváltoztatjuk azokat a meghatározó hiedelmeket és mintákat, amik az esetleges elakadásaidat, nehéz tapasztalataidat okozzák. Amikor a hiedelmeid megváltoznak, Te is változol és képessé válsz arra, hogy egy teljesen új, nyitottabb nézőpontból lásd az életed. A korábbi, automatikus reakcióidat, amikre a hiedelmeid ösztönöztek téged rálátást nyersz és kezedbe tudod venni az életed. Saját életed teremtőjévé válsz!
Miért hasznos a konzultáció?
Számtalanszor kerülhetünk olyan élethelyzetbe, hogy a személyes érintettségünk okán
igyekezetünk ellenére sem leljük a megoldást, a szükséges válaszokat. Biztonságos, támogató környezetben segítelek hozzá, hogy a dolgok mélyére láss és végbe mehessen benned, ezáltal az életedben is a változás. A valódi átalakulás egyik kulcsa, hogy képes legyél felülemelkedni jelenlegi gondolkodásmódodon és meglásd az élet lehetőségeinek tárházát. Segítek Neked abban, hogy kiemelkedhess a mókuskerékből és azt az életed éld, amire vágysz! A választás a tiéd.